A szerzők
Tarjányi Péter
(Budapest, 1969)Pályakezdőként először a Rendőri Ezredben szolgált, innen került át 1991-ben a Rendőrség Különleges Szolgálatához, ahol több parancsnoki beosztásban dolgozott, majd a Műveleti Osztályt, később pedig a Speciális Osztályt vezette.
Tudásának és szakmai tapasztalatainak birtokában leszerelését követően az FBI Akadémia – Nemzeti Oktatási Központjában több háborús övezetbe induló katonai és rendőri misszió felkészítésében vett részt.
1999-től az üzleti világban informatikával, pénzügyi tanácsadással, ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cégek vezetőjeként, tulajdonosaként tűnt fel. A médiából biztonságpolitikai szakértőként ismerhetik.
Dosek Rita
(Budapest, 1978)1998-ban ösztöndíjjal került az osztrák FH Technikum Karnten főiskolára Karintiába, ahol okleveles építőmérnökként diplomázott. Majd később a privát szférában helyezkedett el és saját céget alapított. Több nagy építőipari beruházáson dolgozott Magyarországon és külföldön egyaránt.
Emellett részt vett több, Tarjányi Péter által vezetett rendőri és katonai felkészítésen. A könyvírás közös szenvedélyük, melynek bevételét beteg gyermekek gyógyítására fordítják.